Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Forrong az azeri államfő, amiért tavaly lelőhettek az oroszok egy repülőt, és még még nem kaptak értékelhető választ. Úgy döntött, beperlik a Putyin elnökölte országtól.
Szerző(k): Sándor ZoltánFontos megállapodások köttethetnek azon a tárgyaláson, amelyen majd személyesen lesz jelen az amerikai és az orosz elnök, legalábbis a Kreml-szóvivő elmondása alapján.
Szerző(k): Sándor ZoltánHatalmas ukrán dróncsapások sora vette kezdetét Moszkvában. A helyzetre való tekintettel pedig döntés született a főváros négy repterének lezárásáról.
Szerző(k): Sándor ZoltánA fényűzés újabb öltözködésbeli megnyilvánulásaira hívta fel a figyelmet a független parlamenti képviselő, aki a kormányfő lányának és vejének ruhaviseletét elemezte.
Szerző(k): Sándor ZoltánBár még a büdzsét övező tárgyalások hátravannak, a terv az, hogy egy védelmet adó biztosítási konstrukcióval enyhítené a geotermikus fúrások kockázatát a német kabinet. Eurómilliárdok sorsa a tét.
Szerző(k): Sándor ZoltánA demográfia frontján akad aggódnivaló: az öreg kontinens számos országa tekintélyes népességgyarapodást produkált, ám hazánkban rohamtempóban fogy az itt élő emberfők száma. Vélhetően vészterhes idők jöhetnek a kibontakozó trendek nyomán.
Szerző(k): Sándor ZoltánRengeteg ügyben szorosabbra fűzi viszonyát egy barátsági szerződés keretében Németország és Nagy-Britannia. A nagyhatalmak a geopolitikai helyzet tükrében nyitnak egymás felé, és nem titkolt céljuk egy merőben új európai fegyverrendszer kifejlesztése.
Szerző(k): Sándor ZoltánEgy friss interjúban az úgynevezett repülőrajt elmaradásáról és a gazdasági helyzetről is beszélt a kormányfő, valamint az utóbbi hetekben virálisan terjedő brüsszeli nyelvbotlását is megindokolta. Mészáros Lőrincről és Hatvanpusztáról is szó esett.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Volodimir Zelenszkij elnökölte ország az ICC részévé vált, viszont épp pár hónapja távozott hazánk a büntetőbíróság berkeiből. A háborúban álló ország tett egy formális lépést a jogállamiság felé.
Szerző(k): Sándor Zoltán